Nyomtatás

2017. október 23., hétfő

Hókifli 2

Hétvégén egy újabb hókifli receptjét próbáltam ki, amire Gasztrozseni oldalán találtam. Rétesliszt szerepel az anyagok közt, amit nem tudom megmondani miért, de nem igazán kedvelek. Pedig a nagyim is sokszor használta sütéskor. Lehet a szemcséssége miatt.  Amikor pékségben dolgoztam rendesen vert a víz, ahogy hozzá kellett érnem :D Na, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy szerintem gyorsan el lehet készíteni és nagyon finom. Diósat és szilvalekvárosat készítettem. A lekváros győzött, de a diósból sem maradt egy darab sem. Azt mondta a férjem: fúú Rita, ezt nem lehet abbahagyni :) És "azanyjaúristenit" tényleg nem lehet ;) Könnyű, roppanós, nálunk a nem elállós kategóriába tartozik.




Hozzávalók:

45 dkg rétesliszt
25 dkg vaj / maragrin
2 dl natúr joghurt
fél kávéskanál só


Összegyúrjuk a hozzávalókat és félre tesszük míg a tölteléket elkészítjük.


Töltelék:

20 dkg darált dió
7 dkg barna cukor
1 kávéskanál őrölt fahéj
citromhéja (nálam dió - mák - túró töltelék nincs citromhéj nélkül :)
fél citrom leve
2 evőkanál tej

Összekeverjük a töltelék hozzávalóit. nekem tökéletes volt, de aki szereti tehet bele több cukrot is.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tésztát kb. 4-5 mm vastagságúra kinyújtjuk, korongokat szaggatunk. Megtöltjük a dióval vagy ízlés szerint töltelékkel és felcsavarjuk, kiflit formázunk.  Papírral bélelt tepsire tesszük és 25-30 perc alatt megsütjük. Sütőfüggő!!
A megsült kifliket rácsra téve hűlni hagyjuk majd vaníliás porcukorba forgatjuk.









2017. október 10., kedd

Mogyorós kekszek

Egy újabb apróságot hoztam nektek :) Viszonylag gyorsan elkészíthető falatok, gyerekek kedvence lehet a mogyorókrém miatt. Üresen is megállja a helyét, krém nélkül is hagytam pár darabot. Finom, omlós kekszek, megbolondítva a mogyoróval, amik megpirulnak egy kicsit a sütés során.



Hozzávalók:

28 dkg liszt
20 dkg porcukor
6 dkg kakaópor
vanília
24 dkg vaj/margarin
2 tojássárgája
4 evőkanál tej

forgatáshoz:

tojásfehérje
vagdalt mogyoró

töltéshez mogyorókrém

A tésztához a száraz anyagokat összekeverjük majd a többi hozzávalóval együtt összegyúrjuk. Folpackba csomagoljuk és egy jó órára a hűtőbe tesszük.

Ha letelt az idő a sütőt előmelegítjük 180 fokra, tepsikbe sütőpapírt teszünk.

A tésztából tetszőleges méretű golyókat készítünk. Felkeverjük egy villával a tojásfehérjét, ebbe megforgatjuk a tészta golyókat majd a darabolt mogyoróba is meghempergetjük. Tepsire tesszük és a közepükbe lyukat készítünk az ujjunkkal. Az előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt megsütjük.
Rácsra téve kihűtjük, majd a kekszek közepébe mogyorókrémet teszünk egy zacskó vagy kiskanál segítségével.







2017. október 9., hétfő

Mézes kekszek

Nagyon szeretem a mézet, igaz csak sütiben :) Évekkel ezelőtt láttam meg Ildi oldalán ezeket a szépségeket és elkészítettem. Akkor nem sikerültek jól a fotóim, csak a kekszek. Most újra elkészítettem és láthatók a kekszek, kiszúrók is, amivel dolgoztam.
Nagyon finom falatok, már kolléganőm is csatlakozott az elkészítők táborához. Ő is, családja is elégedett volt vele.
Annyit változtattam az elkészítésben, hogy nem hagytam egy éjszakára a tésztát a hűtőben, hanem betettem a fagyasztóba kb. 3/4 órára. Felgyorsítottam az eljárást így is és azzal is, hogy nem pihentettem a tepsiben sem a kekszeket két órán át sütés előtt.  Dupla adagot készítettem, ezt is írom le.


Hozzávalók:

32 dkg liszt
10 dkg porcukor
8 dkg folyékony méz
14 dkg vaj
2 tojássárgája
csipet só
vanília
4 teáskanál mézes fűszerkeverék

csokoládé a bevonáshoz

A száraz anyagokat összekeverjük, hozzáadjuk a puha vajat, tojássárgáját, folyós mézet és tésztát készítünk. Folpackba csomagoljuk és betesszük egy éjszakára a hűtőbe vagy a fagyasztóba kb. 45 percre.

A sütőt előmelegítjük 170-180 fokra.
A lehűlt, pihentetett tésztát kinyújtjuk fél centi vastagságúra és tetszőleges formákat készítünk. A formát minden alkalommal lisztbe mártjuk! Papírral bélelt tepsire tesszük és az előmelegített sütőben megsütjük. Nem szabad sokáig sütni, mert kemények, szárazak lesznek. Sütő függő, nálam 10 perc elég volt.
Rácsra téve hűlni hagyjuk. Ezalatt elkészítjük a csokit, amit vízgőz fölött megolvasztunk. Először csak egy kis csokit tegyünk a tálkába, majd ha felolvadt akkor mehet hozzá a többi. Ha ezzel az eljárással készítjük nem fog megolvadni a csoki a kezünkben. Ezt nevezik gyorsított eljárású temperálásnak.
A kekszek alját csokiba mártjuk, szilikonos papírra tesszük és hagyjuk megszilárdulni. Ha kész dobozban tároljuk.








2017. október 5., csütörtök

Diós-mákos-kakaós kalácskák

Palóc levest készítettem a minap és az mellé sültek ezek a kalácsok. Nagyon finomak, egyszerű az elkészítésük is. Olyan nagymamás emlékek törtek elő bennem <3 A töltelékekkel nem sokat vacakoltam, csak szárazon tettem a tésztába. Így is tökéletesek lettek.


Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt
10 dkg porcukor
csipet só
2 dl langyos tej
2,5 dkg élesztő
6 dkg olvasztott vaj
1 egész tojás
1 tojássárgája
vanília
reszelt citromhéj

Töltelékek:

1 marék darált dió (durván 10 dkg)
ízlés szerint kristálycukor (nálam 5 dkg)
reszelt citromhéj

1 marék darált mák (durván 10 dkg)
ízlés szerint kristálycukor (nálam 5 dkg)
reszelt citromhéj

2 evőkanál kakaópor
4 evőkanál kristálycukor

A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és ráöntjük a langyos tejet. Ha felfutott az élesztőnk a többi hozzávalót is beletesszük és tésztát dagasztunk. Meleg helyen duplájára kelesztjük, kb. egy órán át. Addig a töltelékeket elkészítjük, amihez csak szárazon összekeverjük az anyagokat.
Ha a tésztánk megkelt elosztjuk 6 részre. Mindegyik tésztát kinyújtjuk kb. 20 x 15 cm-es téglalappá és megkenjük étolajjal vagy olvasztott vajjal. . Kettőt kettőt megtöltünk dióval, mákkal, kakaóval és feltekerjük, mint a bejglit, a végeit összecsípjük. Az egyforma töltelékes tésztákat összecsavarjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. Ezek a kis kalácskák kb. 25-30 cm hosszúak lesznek. Hogy sütés után könnyebben szét tudjuk szedni lekenjük az oldalukat olajjal. Újra kelesztés következik, kb. egy óra. Kelesztési idő vége felé tetejüket megkenjük tojássárgájával. 45 perc letelte után bekapcsoljuk a sütőnket 180-200 fokra.
Ha megkeltek a kalácsok az előmelegített sütőben megsütjük őket 30-35 perc alatt. Közben azért figyeljük, nem egyformák a sütőink, lehet valakinél hamarabb megsül vagy esetleg később. Alkalmazzuk a tűpróbát.
Ha a kalácsok megsültek rácsra téve hűlni hagyjuk.







2017. október 2., hétfő

Abált szalonna

Minap testvéremmel beszélgettünk és a régi időket elevenítettük fel. Például a nagy disznóvágásokat. Istenem! Mit nem adnék érte, ha egy napot újra megélhetnénk abban az időben, azokkal az emberekkel! <3 Szép volt, jó volt és igaz volt! Visszatérve a mondandómhoz? Öcsém mondta, hogy abált szalonnát készített, milyen jó lesz vacsira. Na, mondanom sem kell, napokig ez járt a fejemben. Itt "nálunk" (Lengyelország) nem láttam a hentesnél tokaszalonnát. Járt az agyam ezerrel, mit is tehetnék. Aztán beugrott!!! Volt a fagyasztóban nagyon szép császárhús, amit eredetileg sütni terveztem. De kit érdekel az! Hol van az már? :) Este fagyóból ki, reggel fazékba be és vacsira kész is az isteni finom szalonka :) Hozzá pedig járt egy csodás házi kenyér is.


Hozzávalók:

tokaszalonna vagy császárhús (nálam jó egy kilónyi darab volt)
1 db vöröshagyma
5-6 gerezd fokhagyma
5-6 db szegfűbors
5-6 db feketebors
ízlés szerint só

tetejére reszelt fokhagyma
pirospaprika

A húst megmossuk, fazékba tesszük. Hideg vízzel felengedjük. Beletesszük a fűszereket, a félbe vágott vöröshagymát és megsózzuk. Nagyságtól függően közepes hőfokon 1.5-2 óra alatt megfőzzük. Ha már puha kivesszük egy tányérra, tetejére fokhagymát reszelünk és finoman megszórjuk pirospaprikával. Ha kihűlt hűtőbe tesszük pár órára, hogy szépen lehessen szeletelni.

Annak érdekében, hogy estére tuti legyen a vacsoránk, miután kihűlt a szalonna egy órácskára bedugtam a fagyasztóba :)





Csirkemell sonka

Csirkemell sonkát készítettem és valami csodás az íze! Nincs benne semmi tartósítószer, adalékanyag, csak a színtiszta hús és fűszer. TÖKÉLETES!
Nem lacafacáztam, rögtön nagy adaggal kezdtem. Persze le lehet osztani ezt a mennyiséget, ha sokallja valaki. Íme a recept, ami nálam készült.

1kg csirkemell
ízlés szerint só, bors, fokhagymapor (ez nem annyira intenzív, nem bánt)

A húst tisztítjuk, apró kockákra vágjuk, majd aprító gépbe tesszük. Megszórjuk a fűszerekkel és jól összedolgozzuk, pépesítjük.
Alufóliára tesszük, feltekerjük, a végeit jó szorosra, hogy szép rudak legyenek. Egy tepsibe 1.5 - 2 dl vizet teszünk, belefektetjük a húst és 180 fokon 45 percig sütjük / pároljuk.
Ha kész óvatosan kicsomagoljuk és hagyjuk hűlni. Pár óra hűtés után szépen lehet szeletelni.

Az egyik rudat ízesítettem friss bazsalikommal, kívülről pedig frissen zúzott tarka borsba forgattam.




Fokhagymás spagetti

Ó, hát ennél egyszerűbb és gyorsabb ételt aligha találni! Talán egy órán át tart az elkészítése, de lehet sokat mondok.


Hozzávalók:

1 csomag  spagetti tészta
6-8 gerezd fokhagyma / ízlés szerint reszelve vagy vágva
só, bors, ízlés szerint chili apróra vágva vagy chili pehely
egy csokor aprított petrezselyem
olaj

A tésztát sós vízben al dente-re főzzük.
A chilit, fokhagymát olajon megpirítjuk, de nehogy megégjen!! Hozzáadjuk a petrezselyem felét is és összefonnyasztjuk. Rádobjuk a tésztát, jól összekeverjük és a maradék petrezselyemmel megszórjuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Csirkemellel tálaltam.
A sózott húst lisztbe forgatjuk, forró olajban hirtelen kisütjük. 


Mindent bele krumpli


Semmi hóka-móka! :) Egy nagyon egyszerű, nagyon finom vacsora, de akár ebéd is lehet. 




Hozzávalók:

nagy krumplik
kolbász, sonka,hagyma, sajt, szalonna, egyszóval kinek mi van az éléskamrájában smile hangulatjel
só, bors, olaj

A krumplit jól megmossuk, héjával együtt használjuk fel! Bevagdossuk, de nem az aljáig és olajos sóval bedörzsöljük.
Tepsire tesszük és kb. fél óráig 200 fokon sütjük.
Utána a vájatokat megtöltjük ízlés szerint. Nekem az istenért sem akart megmaradni, így oldalról egy-egy fogpiszkálóval megtűztem. Csak azért sem fog ki rajtam :) Újra visszatesszük a sütőbe, míg a sajt megolvad, a szalonna megpirul.



Mozzarellás csirkemell

Többször láttam a facebookon keringeni egy a videót. Kénytelen voltam én is elkészíteni. Gyorsan meg is volt és nagyon finom. Egy egyszerű mártogatóst kevertem hozzá.



Ahogy nálam készült:

1/2 csirkemell (filézett) apró kockákra vágva
1 egész tojás
2 evőkanálnyi majonéz
só, bors, apróra vágott petrezselyem
kb. 10 dkg reszelt mozzarella sajt
2-3 evőkanálnyi liszt

Ezeket összekeverjük,serpenyőbe evőkanálnyi adagokat teszünk, eligazgatjuk és mindkét oldalát megsütjük.
Minimális olajon sültek ezek a kis húspogik.

Mártogatós:

egy kis pohár natúr joghurt
só, bors, fokhagymapor ízlés szerint

Az eredeti receptben kapor van a masszában, de a gyerekeim nem szeretik, ezért petrezselyemmel készítettem.




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...